Egyre több nyugdíjas dolgozik – kinek éri meg?

2019 végén már 6 ezerrel több nyugdíjas dolgozott, mint egy évvel korábban. Egyre több álláshirdetés szól kifejezetten nekik, a munkáltatók szívesen foglalkoztatják a nyugdíjas munkavállalókat – írja a Pénzcentrum. 2019 végén mintegy 110 ezren vállalnak munkát nyugdíj mellett, ami 6 ezerrel több, mint 2018 végén – mondta Bodó Sándor, a Pénzügyminisztérium (PM) foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkára. A közérdekű nyugdíjas szövetkezeteknél pedig tavaly január és szeptember között több tagi jövedelem keletkezett, mint 2018-ban.

Adatok forrása: KSH

Megéri nyugdíj mellett dolgozni? – Júliustól még jobban!

Magyarországon sok vállalkozás és állami tulajdonú cég küzd számottevő munkaerőhiánnyal. A munkáltatók mára felismerték, hogy a munkaerőhiány csökkentésének egyik lehetséges módja a nyugdíjasok visszafoglalkoztatása, melyet egyrészt a munkaerő kereslet motivál, másrészt a közteherfizetést szabályozó jogszabályok kedvező irányba történő változásai is ösztönöznek.

A saját jogú nyugdíjasok foglalkoztatásához kapcsolódó közteherviselés szabályaiban 2019. január 1-jétől jelentős változás állt be. Januártól a nyugdíjasok – a Munka Törvénykönyve szerinti – munkaviszonyban történő foglalkoztatása nem keletkeztet biztosítási jogviszonyt. A jelentős változás érintette a nyugdíjas munkavállaló járulékfizetését és a munkáltató adófizetési kötelezettségét is.

A nyugdíjas munkavállaló esetében ez azt jelenti, hogy a munkaviszonyból származó jövedelme után csak 15 % személyi jövedelemadó fizetési kötelezettsége keletkezik, miközben a munkáltatónak a nyugdíj melletti munkaviszonyban foglalkoztatott dolgozók munkabére után nem keletkezik további közteherfizetési kötelezettsége.

Mit jelent ez a munkavállalóra nézve?

A MUNKAVÁLLALÓRA NÉZVE EZ AZT JELENTI, HOGY MINDEN MEGKERESETT 100 FORINT BÉRBŐL 85 FORINTOT TUD HAZAVINNI, MÍG A FOGLALKOZTATÓNAK A BRUTTÓ 100 FORINT KIFIZETÉSE TÉNYLEGESEN 100 FORINT KÖLTSÉGBE KERÜL.

Mindez aktív (nem nyugdíjas) munkavállaló esetében úgy számszerűsíthető, hogy a megkeresett bruttó 100 forint bérből nettó 66,5 forintot vihet haza, míg a munkáltatónak a béren felül további 19,5 forint (17,5% szociális hozzájárulási adó és 1,5% szakképzési hozzájárulás) fizetési kötelezettsége keletkezik. A nyugdíjas munkavállaló foglalkoztatása tehát a munkáltatónak 17,5%-kal kevesebb kiadással jár, ami már jelentősnek minősül.

További kedvező fordulat várható 2020. július 1-jétől a nyugdíjasok foglalkoztatásához kapcsolódó közteher fizetési kötelezettség területén, miszerint a saját jogú nyugdíjas személy nem lesz biztosított, így a nyugdíj mellett létrejött jogviszonyban (például megbízási jogviszonyban, társas vállalkozói jogviszonyban, választott tisztségviselői jogviszonyban, közalkalmazotti, köztisztviselői ) végzett munkával szerzett díjazás is mentesül a járulékfizetési kötelezettség alól.

ENNEK KÖVETKEZTÉBEN A NYUGDÍJAS MAGÁNSZEMÉLYNEK BÁRMILYEN JOGVISZONYBÓL SZÁRMAZIK JÖVEDELME, ÚGY AZ UTÁN CSAK 15 % SZEMÉLYI JÖVEDELEMADÓT KELL MEGFIZETNIE.

Forrás: portfolio.hu és hrportal.hu

2020-01-27T19:15:58+00:00